Az Energetikai Szakkollégium tanulmányi versenyt szervez olyan középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak, akik érdeklődnek az energetika tudományának valamely területe iránt. A verseny elsődleges célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra a szakmára, melyet jogosan tartanak a 21. század legnagyobb kihívásának. Ennek a töretlenül fejlődő területnek szüksége van tehetséges, kreatív fiatalokra, akik úgy érzik, hogy rendelkeznek saját elképzelésekkel a jövőt illetően.
A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, két külön értékelendő kategóriában: középiskolások és egyetemisták. A csapatok tagjainak nem szükséges ugyanazon oktatási intézmény diákjainak lenni. A regisztráció az Energetikai Szakkollégium honlapján ( http://www.eszk.org/ ) keresztül történik, ezt tekintjük hivatalos jelentkezésnek.
Tovább…
2009. január 17.
Kategóriák: 0) HÍREK / NEWS . Szerző: osze . Megjegyzések: Nincs megjegyzés
A Katolikus Rádió Délutáni találkozások című műsorában interjút készítettek az Energetika és Társadalom kurzus vezetőjével Dr. Járosi Mártonnal, valamint Weigl Mária és Ősze Márton hallgatókkal.
Az interjú elérhető az alábbi webcímen:
http://katolikusradio.hu/?m_id=4&m_op=viewmusor&id=150803
2008. március 5.
Kategóriák: 0) HÍREK / NEWS . Szerző: osze . Megjegyzések: Nincs megjegyzés

Sikeresen zárult az Energetika és Társadalom kurzus. A kurzus végére elkészített dolgozatok az alábbiakban olvashatóak. A rendezvény fényét a kurzus neves előadói emelték részvételükkel.
Tovább…
2008. február 28.
Kategóriák: 0) HÍREK / NEWS . Szerző: osze . Megjegyzések: Nincs megjegyzés
Decemberben sikeresen befejeződött a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium és az Energiapolitika 2000 Társulat szakmai támogatásával létrejött Energetika és Társadalom energiapolitikai előadássorozat.
Koncepció
A kurzus lezárásaként a kurzustagok a választott előadás témakörében az előadásról készült DVD és az előadóval történő konzultáció alapján öt oldalas beszámolót készítenek, melyet az előadó szakmailag lektorál. A kurzustagok az elkészített dolgozatot a szakkollégiumban rendezett nyilvános rendezvényen védik meg a konzulens előtt. Sikeres védés esetén a kurzusról és a végzett műhelymunkáról okleveles elismerésben valamint könyvjutalomban részesül a hallgató. Az elkészített dolgozatokat összesítik, majd egy jegyzet formájában elérhetővé teszik.
Tovább…
2008. február 8.
Kategóriák: 0) HÍREK / NEWS . Szerző: osze . Megjegyzések: Nincs megjegyzés
2007. október 25.

Az Energetika és Társadalom kurzus keretében lehetőségünk nyílt, hogy látogatást tegyünk a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál (MAVIR Zrt.). Vezetőnk Dr. Tombor Antal volt, aki a közelmúltig a MAVIR elnök-vezérigazgatója volt. Először egy előadás keretében megismerkedhettünk a MAVIR működésével, feladataival és az ezekkel kapcsolatos alapfogalmakkal. Az előadás végén kérdezni is lehetett, íme a kérdések és a rájuk kapott válaszok:
Tovább…
2007. december 16.
Kategóriák: c) Üzemlátogatás / Plant visit . Szerző: osze . Megjegyzések: Nincs megjegyzés